Recenzió

Quasar Berta: Az Elátkozott Vándor Útinaplója

Zavarba ejtő mű.
Többlépéses. Elolvastam egyszer, részeket újra- és újraolvastam, árgus szemmel nézegettem, bizalmatlanul kóstolgattam. Hibákat kerestem, s nem találtam, csak keménységet. Nem teremt komfortérzetet. Oyan érzést közvetít olvasásakor, mintha az olvasónak tűkön kellene ülnie, vajon hol szúr bele egy váratlan alkalmatlankodó. Nem andalító olvasmány. Nem felrázó, de gyanút keltő, szemet nyitogató, elmét ébresztgető.

Ki lenne a vándor? Én-szereplő? Virtuális személy? Virtuális tájon vándorló? Műfajilag hova besorolható? Fejlődésregény? Útirajz? Hol jár a Vándor? Holt tájon, kozmoszban vagy belső lélekvidékeken? Példázat, parafrázis? Kit mire tanít?

Ezeket a kérdéseket keltette bennem e nyitott mű. Nyitott szemmel olvasandó, nyitott kérdéseket feltevő furcsa kalauz. Ha ismét elolvasom, még több lesz bennem a bizonytalanság. A minden-egész-eltörött már érvényét vesztette. Nem csak eltörött. Apróra tört. S ezt a töredezettséget mutatja be az újra- és újra ismétlődő, zsolozsmázó, lépegető-éneklő vándortörténet.

Semmi sem végleges, semmi sem véglegesen érvényes.

Úton vagyunk.

Balázs Ildikó
író, műfordító, újságíró
2007.04.16.

◄ Vissza